VEZETŐEDZŐI ÉRTÉKELÉS AZ ELSŐ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSRŐL

Kovács Róbert vezetőedző:"-Idei felkészülési időszakunk első edzőmérkőzésére került sor vasárnap délután Monoron. Nem az eredmény számított most nekünk, bár azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a mutatott játékot nem tükrözi a végeredmény. Egy nagyon jó meccset tudtunk játszani egy másodosztályú csapat ellen, ez pedig teljes mértékig segítette a bajnokságra való felkészülésünket. Kipróbálhattuk labdarúgóinkat a bevált szerepükkel ellentétben más posztokon is, valamint tesztelhettük próbajátékosainkat is. A mérkőzést egy folyamat részének tekintjük, melynek célja egyértelműen a bajnokságra való teljes felkészülés."