UTOLSÓ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNKÖN AZ FC DABAS III. VOLT AZ ELLENFELÜNK

Kovács Róbert vezetőedző, Kakucs KSE: "-Utolsó felkészülési mérkőzésünket az FC Dabas III. ellen játszottuk hétvégén. A bajnoki rajt előtt nem csupán a 0:4-es eredményen, de a pályán való magatartásban is megmutatkozott a csapat mostani hozzáállása. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk őszi menetelésünket, a fejekben rendet kell tenni, elgondolkodni azon, mit is szeretnénk elérni, mit teszünk meg ezért és mi az, amit még ki lehet hozni magunkból, ha erőnkön felül beleadunk mindent. Úgy gondolom, ha egy mezt magára vesz egy játékos, akkor azért a címerért harcolni kell, ebből pedig a mostani meccsen sajnos semmit nem láthattunk.. Azt gondolom, a csapatom -amennyiben fejben rendet teszünk - képes lesz ugyanarra a szép teljesítményre, mint amit ősszel a játékunk során produkáltunk."



Ledő László vezetőedző, FC Dabas III.: "-A tegnapi összetartás után kíváncsi voltam, mennyi tartalék van a társaságban. Úgy érzem, amit elterveztem, azt a srácok maradéktalanul megvalósították. Igaz volt holtpont a játékunkban, de azt áthidalva magabiztos játékkal, felőrölve ellenfelünket 4:0 arányban megnyertük a mérkőzést."