U13-as csapatunk 5. helyezést ért el
2018.02.26 19:21
U13-as korosztályunk hétvégén 5. helyezett lett a dabasi OBO Arénában rendezett téli teremtornán. Az eseményen a következő eredmények születtek:
Kakucs KSE – Pereg 2-3
Dabas FC – Kakucs KSE 4-1
Helyosztó az 5.helyért: Kakucs KSE – Cegléd 2-1
A csoportmérkőzések során egy góllal maradtunk alul Pereg csapata ellen, majd a hazaiaktól - nagy küzdelemben - a végén elfáradva 4-1 re kaptunk ki. Helyosztón az NB3-as Szolnok együttesét sikerült legyőznünk 2-1 arányban. Meg kell említenünk, hogy a csapat tagjai először szerepeltek így együtt, kiegészülve az U11-es korosztály négy játékosával.
Összeállítás: :Zrínyi Zoltán, Fink Csenge (egyedüli lányként a mezőnyben), Becski Tamás, Jilk Dániel, Kohut József, Kocsis Domonkos, illetve a csapat U11-es játékosai: Juhász-Hegyi Zalán, Szűcs Ádám, Tógyer Kevin, Hajas Levente.
Miták József, vezetőedző: -Az eredményekkel és a mutatott játékkal elégedettek lehetünk, valamint külön örülök a jó erőkből álló Cegléd elleni győzelemnek. Több jó egyéni teljesítményt is láthattunk a kakucsi keretben, de csapatként még érnünk kell. A helyosztóra már a mieink játéka is sokkal tudatosabbá vált és ennek köszönhető a győzelmünk.