ÓRIÁSIT HARCOLTUNK A LISTAVEZETŐ ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kovács Róbert - vezetőedző, Kakucs KSE: "-A tavaszi rajtot követően hétvégén újabb mérkőzéshez érkeztünk. A vasárnapi programunk egy igazi rangadó volt, hiszen a bajnokság 17. fordulójában a tabella első helyezett csapatát fogadtuk. A srácok küzdöttek, tiszta szívvel harcoltak a pályán és egészen a 88. percig gól nélküli döntetlen is volt az állás. 2 perccel a mérkőzés vége előtt gólt kaptunk, időnk pedig már nem volt változtatni ezen. Minden elismerésem a csapatomé, játékosaim óriásit harcoltak a listavezető ellen és bátran mondhatom, ezen a mérkőzésen csupán a szerencse döntötte el a végeredményt."
Polyák Csaba - vezetőedző, Táborfalva KSE: "-Nem rohantunk fejjel a falnak, próbáltuk megtalálni a rést a hazai védelmen, de a védekező felállásuk nagyon megnehezítette a dolgunkat. Voltak ugyan lehetőségeink, de azok vagy a pontatlanságunknak vagy a balszerencsének volt köszönhető, hogy nem lett gól. Lüktető játék, nagy küzdelem jellemezte a találkozót, az ellenfél kontrái időnként gólveszélyt tartogattak. Hiába voltunk fölényben, gólnélküli első félidőt láthattak a szép számmal megjelent táborfalvi és kakucsi nézők. A második félidőben valamelyest kiegyenlítődött a játék, bár így is volt néhány lehetőségünk. A cserékkel igyekeztem frissíteni a csapatot, de az idő egyre csak fogyott. A kapu előtt több ígéretes szituáció alakult ki, de ezek rendre pontatlanul fejeződtek be. Már döntetlen szaga volt a meccsnek, mikor két perccel a vége előtt Volentér Dávid szöktetése után Bán Norbi egy szép mozdulattal a kapust átemelte, mellyel megszerezte a győztes gólunkat. Nagyot küzdöttek a srácok ezen a hétvégén is, megérdemelték a sikert."