Nyári tábor: A vakáció alatt is főszerepben a foci

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2011. nyarától támogatja a nyári szünidei labdarúgótáborok szervezését, idén is több ezer gyerek focizhat nyári táborban.
 
A táborok célja, hogy emlékezetes élményeket biztosítsanak a gyerekeknek, akik új ismeretekkel, remek sportélményekkel gazdagodhatnak, új barátokra tehetnek szert a labdarúgáson keresztül, bővíthetik a futballal kapcsolatos tapasztalataikat, és a focin kívül is változatos programokon vehetnek részt. A táborokban az egész napos felügyeletről szakképzett edzők, pedagógusok és szülők gondoskodnak. Az MLSZ az OTP Bank Bozsik Egyesületi-programjában résztvevő sportszervezetek részére táboronként nyújt támogatást, amelyet minden évben pályázat útján lehet igényelni.
 
2017-ben az ország teljes területén (19 megyében és Budapesten) 295 sportszervezet összesen 750 tábor rendezésére kapott támogatást a szövetségtől, így több mint 16,500 gyermek vehetett részt focitáborban. Az idei első nyári hónapban, júniusban már 54 tábort rendeztek meg közel 1500 gyermek részére a szövetség támogatásával, a programok egészen augusztus végéig folytatódnak.
 
A nyári táborok támogatása is hozzájárul a szövetség hosszú távú stratégiájában megfogalmazott célok eléréséhez, az utánpótlás-nevelés szélesítéséhez, fejlesztéséhez és a regisztrált labdarúgók számának növeléséhez.
 
mlsz.hu