FOCIÜNNEP KAKUCSON
Vasárnap Kakucs történetében egyedülálló és nagyszerű esemény részesei lehettek azok, akik kilátogattak a Kakucs KSE sportpályájára.
Több apropója is volt ennek az emlékezetes délutánnak, de talán az első és legfontosabb, hogy egyesületünk fennállásának 65. évfordulóját ünnepeljük az idén. Legnagyobb örömünkre a PMLSZ is megemlékezett ezen fontos dátumról, hiszen Benkő Tamás PMLSZ igazgató ajándékkal érkezett a kakucsi focipályára. Elsőként egyesületünk elnökének, Kiss Istvánnak adta át az emlékdíjat, majd a születésnaposokról sem feledkezett meg, ami igazán megható és kedves gesztus volt a szövetség részéről. Ha már a születésnaposoknál tartunk, természetesen említsük meg, kik azok a fontos személyek, akiket egyesületünk mellett ünnepeltünk ezen a hétvégén! Balog Tibor "Róka", Kakucsról indult nagyszerű labdarúgónk, Prohászka Csaba egykori serdülő bajnok csapatunk kiváló edzője és községünk nagyszerű sportembere, valamint Spanyielné Elek Györgyi óvodavezető, ovifocink lelkes támogatója idén ünneplik szép kerek 50. születésnapjukat, így ezúton is kívánunk jó egészséget mindannyiuknak!
A program fantasztikusra sikeredett, ez pedig nem jöhetett volna létre, ha önzetlen segítőink, támogatóink, szurkolóink, munkatársaink nem sürögnek-forognak hetek óta azon, hogy ez a nap tökéletes legyen. Mégpedig az volt minden szempontból, hiszen aki belépett a pálya kapuján, máris láthatta a szervezettséget és a kedves fogadtatást, ami az egész rendezvényt átjárta elejétől végéig! Lelkes önkéntesek Kakucs KSE piros pólóban mindenben a segítségünkre voltak, főtt az óriás bográcsban a finom vacsora, enni-inni volt bőven, érkeztek a kis játékosoknak a pizzák..
Szólt a zene, pattogott a labda, mindenhol sztorik, ölelések, egyszóval tényleg nagyszerű hangulat.. Az utánpótlás tornákat mazsorett bemutató váltotta föl, majd pályára léptek meghívott vendégeink is: egykori kakucsi játékosok, akik az akkori serdülő csapattal bajnokok lettek, valamint Balog Tibor "Róka" barátai egymás ellen rúgták a bőrt.
Felejthetetlen élmény volt ez mindenki számára, így az aznapi, többször elhangzott mondat, miszerint "ezt minden évben meg kell ismételnetek" - minden bizonnyal hagyomány lesz ezentúl! Rengeteg fotóval illusztráltuk az eseményt, a közel 700 db képet egyesületünk hivatalos facebook oldalán találhatják meg!