Elhagyta a kórházat a tizenegyszer újraélesztett 16 éves focista
2018.02.18 10:23
Hajlamos elgondolkodni az ember az élet nagy dolgairól, a mi a „fontos és mi nem” témakörről miközben a szombat tíz órára, a Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinika elé meghirdetett sajtótájékoztató felé baktat. Kiváltképp, ha három gyermekéből neki is kettő labdarúgó. Ha tisztában van az előzményekkel. Ha tudja, hogy a sajtóesemény témája a 16 éves Duhaj Ádám. A Dabas labdarúgópalántája, aki január végén előbb bombagólt lőtt Kakucson, majd néhány perccel később összeesett a pálya szélén, mert szívinfarktust kapott. Akit hét alkalommal élesztettek újra a helyszínen, majd a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán még négyszer hoztak vissza a halálból, és egy ideig műszívre kötve tartották életben.
Ádám szombat reggel ott áll Dr. Merkely Bélával a klinika igazgatójával. Épen és egészségesen. Pedig alig három hete relatív rövid időn belül tizenegyszer nézett át a túlvilágra, majd jött onnan vissza.
Az orvosi csapat nevében Dr. Merkely Béla jobb kezében jelképesen egy futballallabdát tart, majd átnyújtja azt Ádámnak. Van remény, hogy megfelelő rehabilitáció után akár futballozhat is. A mama röviden, szemében a meghatottság, a hála és az öröm könnyeivel küzködve mond köszönetet. Ádám nem beszél, de a szeme neki is beszédes. Helyette a műtétet vezető dr. Hartyánszky István szívsebészeti profilvezető, egyetemi docens mondja el mi történt a vész pillanataiban..
Mint a fociban itt is igazi csapatmunka áll Ádám gyógyulása mögött. A szívét megállítva, a főverőeret átvágva abszolút improvizatív módszerekkel, öt órás műtéttel tették arrébb a veleszületett módon rossz helyre került koszorúeret, és hozták vissza az orvosok, nővérek az életbe. Minden bizonnyal az aktív, sportos élete segítette a visszatérésben. Két hónap rehabilitáció után kontrollra kerül sor és ha minden rendben találunk vissza is térhet a sportpályára – fogalmazott a 24.hu kérdésére dr. Hartyánszky.
Nem csoda ez kérem, sokkal több annál.
24.hu
24.hu