2018-tól Pest megye önálló NUTS2-es régióvá válik
A Kormány döntött: támogatja Pest megye és Budapest közigazgatási határai mentén történő kettéválasztását önálló NUTS2-es régiókká.
A Magyar Közlöny 2015.december 29-i számában megjelent kormányhatározat értelmében a nemzetgazdasági miniszter - a Központi Statisztikai Hivatal elnökével együttműködésben - 2016. február 1-ig kidolgozza a Közép-magyarországi régió NUTS-besorolásának módosítására irányuló kérelmet, és azt a brüsszeli magyar Állandó Képviselet útján benyújtja az Európai Bizottság Főtitkársága, valamint az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) részére.
A Kormány döntése eredményeként - figyelembe véve a vonatkozó uniós szabályokat - 2018-tól Pest megye önálló NUTS2-es régióvá válik, így a magyarországi régiók száma - az eddigi hétről - nyolcra bővül.
Mivel Pest megye önálló régióvá válása az Európai Bizottság döntésétől számított második évben léphet hatályba, első ízben csak a következő, 2021-től induló uniós fejlesztési ciklusban jelenthet a megyének - mint kevésbé fejlett régiónak járó - többletforrást. Annak érdekében, hogy Pest megye gazdasági-társadalmi mutatóinak negatív tendenciái már ebben a fejlesztési ciklusban mérséklődjenek, a Kormány arról is döntött, hogy a nemzetgazdasági miniszter - a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával - megvizsgálja a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén működő vállalkozások számára célzott fejlesztési források biztosításának lehetőségét - már a mostani fejlesztési ciklusra.
Az uniós támogatáspolitikai szabályozás a támogatás szintjét és a nemzeti hozzájárulás mértékét (társfinanszírozási arány) hozzáigazítja az egyes régiók fejlettségi szintjéhez. A Pest megye és Budapest által alkotott Közép-magyarországi régió speciális helyzetét az okozza, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében – Budapest hatása miatt – a közösségi átlag fölött áll, ezért – eltérően a többi hat magyar régiótól – 2014-2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a közösségi átlag 75 százaléka alatti legfejletlenebb régiók. A régióban elérhető források csökkenése elsősorban Pest megyét érinti hátrányosan, mivel Pest megye Budapest nélkül a kevésbé fejlett régiók jogosultsági szabályai szerint lenne támogatható.
A Pest megyei települési önkormányzatok és Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az elmúlt másfél évtized során több alkalommal kezdeményezték Pest megye önálló NUTS 2 régióvá válását annak érdekében, hogy önálló tervezési-statisztikai régióként a megye egésze a valós fejlettségének megfelelő régió kategóriába kerüljön besorolásra az Európai Unió támogatáspolitikája szempontjából. Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése legutóbb 2015. október 30-án hozott határozatával javasolta a Kormánynak, hogy a 2016. évi regionális lehatárolás felülvizsgálat során Pest megye önálló NUTS2-es régióvá válásáról szülessen döntés. Pest Megye Önkormányzata a döntés megalapozásához egy megalapozó tanulmányt is készített, amely gazdasági-társadalmi mutatókkal igazolta: Pest megye leszakadásának oka részben arra vezethető vissza, hogy nem jutott hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyek tényleges fejlettségének megfelelően megillették volna.
A 187 Pest megyei települési önkormányzatból 182 testületi határozattal erősítette meg támogatását Pest megye önálló régióvá válása iránt. A Fővárosi Közgyűlés szintén egyhangú határozattal támogatta a kezdeményezést.
Nagykőrös és Szentlőrinckáta települési önkormányzatai - az önálló régió támogatása mellett - népszavazás kiírását kezdeményezték a település szomszédos megyéhez történő csatlakozása érdekében. A magyar területszervezési jogszabályok alapján a megyeváltás - eredményes népszavazás és az Országgyűlés támogató döntése esetén - csak 2019-ben léphet hatályba. Az uniós jog értelmében a megye 1%-át meghaladó népesség más megyéhez történő átvitele esetén e települések - függetlenül attól, hogy 2019-ben közigazgatásilag más megyék, ezáltal más régiók részei lehetnek - csak 2021-től lesznek jogosultak a kevésbé fejlett régióknak járó támogatások igénybevételére. Erre az időpontra pedig már Pest megye is kevésbé fejlett régióként tervezheti meg - remélhetőleg a jelenlegi támogatási szint többszörösének megfelelő - uniós forrásfelhasználást.
forrás:Magyar Közlöny