20-25 éve erősebb volt a magyar válogatott, mint ma, de...
Balog Tibor 37-szer szerepelt a magyar válogatottban 1988 és 1997 között. Egyike volt azoknak, akik a 90-es évek közepén komoly karriert futottak be magyarként a belga bajnokságban. Balog "Róka" azóta is Belgiumban él, így nem véletlen, hogy hosszabban is kikérték egy videóinterjúban a véleményét az esti nyolcaddöntőről és a magyar csapatról.
- A torna előtt senki nem hitt benne, hogy nyolcaddöntős lesz a magyar válogatott. A játék alapján ugyanakkor nincs benne semmi meglepő, tökéletesen kontrollálták a mérkőzéseiket mostanáig. Az ellenfél nem tudott rájuk nyomást helyezni még úgy sem, hogy papíron erősebbek voltak. A szervezettség a legnagyobb erőssége a válogatottnak. A játékosok egységben működnek, nem egyénieskednek. Ha nem vagy fegyelmezett, nem vagy megfelelő fizikai állapotban, problémáid lesznek
- mondta a mieinkről az MTK és a Charleroi korábbi alapembere.
Balog ugyanakkor azt mondja, az ő generációjuk - 20-25 évvel ezelőtt - erősebb volt a mostaniaknál, de mégsem teljesedhettek ki - főként a szakmai felkészítés hiánya miatt.
- Szép időszak volt, amikor én még játszhattam a válogatottban, de sajnos annak a generációnak nem sikerült akkora eredményt elérnie, mint a mostaninak. Pedig a mi generációnk erősebb volt a mostaninál, de a modern edzésmód és a felkészült trénerek hatalmas segítséget jelentenek a mai magyar válogatott tagjainak.
Hiába dolgozik azonban Belgiumban, este a mieinknek drukkol.
- Magyarországon játszottam, Magyarországon születtem, tehát remélem, hogy a magyarok jutnak tovább. A kvalitásokat tekintve Belgium erősebb, de a magyarok nagy kedvvel és odaadással játszanak. Talán ki lehet belőle hozni egy 0-0-t és tizenegyesekkel továbbjutni, de úgy gondolom, hogy a belgák sajnos jóval jobbak nálunk.
forrás: csakfoci.hu