Cikkek archívuma

UTÁNPÓTLÁSUNK A VASASHOZ UTAZIK A HÉTEN

Egyesületünk utánpótlás játékosaira decemberben is vár egy nagyszerű program. A Vasas Kubala Akadémiával nem újkeletű a jó kapcsolat, tavasszal már ellátogatott hozzánk a piros-kék klub több korosztályával is. Ezúttal mi utazunk Pasarétre, ahol csütörtökön 17.45-től U11-es edzőmérkőzésen fogunk...
Teljes cikk

HAJRÁ KAKUCS - EGYÜTT ERŐSEK VAGYUNK!

Szeretnénk mindenkinek megköszönni azt az együttműködést, segítséget és helytállást, ami nélkül nem jöhetett volna létre az idei jótékonysági sportbál. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen szülői közösséggel és ilyen szakmai stábbal, játékosokkal valamint nagyszerű szurkolói támogatással dolgozhatunk!...
Teljes cikk

JÓTÉKONYSÁGI SPORTBÁL - EGYÜTT ERŐSEK VAGYUNK!

Kedves sportszerető Szurkolóink! Mint tudjátok, december 3-án, szombaton jótékonysági sportbált rendez egyesületünk. Az immáron hagyományos eseménynek az egyik programja a tombolahúzás lesz, mi pedig ehhez kérjük a segítséget. Aki úgy érzi, hogy bármilyen, tombolának szánt ajándékkal segíteni...
Teljes cikk

GYŐZELEM AZ UTOLSÓ FORDULÓBAN

Felnőtt csapatunk 0-3 arányban győzelemmel zárta az év utolsó bajnoki mérkőzését. Pekker Norbert és Ladányi Zsolt (2) találataival újabb 3 pontot szereztünk, így lesz ok ünnepelni a szombati, jótékonysági sportbálon! Hajrá Kakucs, együtt erősek vagyunk!
Teljes cikk

EDZŐI ÉRTÉKELÉS NŐI CSAPATUNK SZEREPLÉSÉRŐL

A Pest Megyei Kupa 2. fordulójából is sikerült továbbjutnia női csapatunknak, az összecsapást Pintér Róbert vezetőedző foglalta össze: -A rendes játékidőben nem született gól, így 3-3 büntető következett. Kényszer megoldásból Trapp Teréz védte a kaput. Megfogta az első büntetőt és mi is berúgtúk az...
Teljes cikk

NŐI CSAPATUNK TOVÁBBJUTOTT A PEST MEGYEI KUPA 2. FORDULÓJÁBÓL IS!

Vasárnap került megrendezésre a Pest Megyei Kupa sorozat női részlegének 2. fordulójára. Hazai pályán fogadtuk Jászberény csapatát, s a mérkőzés lefújását követő döntetlen miatt büntetőkre került sor. Az összecsapásból hölgyeink kerültek ki győztesen, így a kupa 3. fordulójába került a Kakucs KSE.
Teljes cikk

FELNŐTT LABDARÚGÓINK GÓLZÁPOROS MÉRKŐZÉSEN SZEREZTEK GYŐZELMET!

Kovács Róbert vezetőedző legénysége hétvégén Vasadra látogatott. A hétvégi mérkőzés gólzáporosra sikeredett, a 0-4-es végeredményhez Pekker Norbert egy, míg Ladányi Zsolt három találattal járult hozzá! Az idei utolsó mérkőzés előtt jelenleg 24 ponttal a tabella 4. helyén állunk, mindösszesen egy...
Teljes cikk

ÖREGFIÚK CSAPATUNK PARÁDÉS ZÁRÁSA

Legidősebb csapatunk idei utolsó mérkőzésére csütörtökön, hazai pályán került sor. A 19 órakor kezdődő mérkőzésen Nagykáta együttese volt az ellenfelünk, öregfiúk gárdánk pedig nem csupán derekasan bizonyított, hanem 4-3-ra meg is nyerte a mérkőzést. A...
Teljes cikk

Hétvégén Női Pest Megyei Kupa!

Elérkeztünk a Női Pest Megyei Kupa sorozat 2. fordulójához, melyet hölgyeink vasárnap fognak lejátszani. A mérkőzésen ellenfelünk a Jászberényi FC lesz. Az összecsapás vasárnap 13 órakor kezdődik, melyre szeretettel várjuk szurkolóinkat! Hajrá Kakucs!
Teljes cikk

Hétvégén Vasadra látogatunk!

Felnőtt csapatunk idei szerepléséből még két forduló van hátra. Hétvégi ellenfelünk az a Vasadi RSC együttese lesz, akik jelenleg a tabella 12. helyén szerepelnek. Szeretettel várjuk kedves szurkolóinkat a mérkőzésre, hiszen együtt erősek vagyunk! Hajrá Kakucs!
Teljes cikk