INDUL A HÉT, HAJRÁ KAKUCS KSE!

Hétvégén két csapatunk is pályára lépett. Elsőként a fiatalok játszották le soron következő bajnoki mérkőzésüket. U14-es korosztályunk ellenfele ezen a szombaton - hazai pályán - a Gyáli BKSE együttese volt. Radics Noémi duplájával 2-2 lett a végeredmény, ezzel a döntetlennel pedig jelenleg 4. helyen állnak fiataljaink a tabellán.
A felnőttek szintén 1 pontot tartottak itthon a bajnokság 8. fordulójában. Kovács Róbert vezetőedző legénysége a Táborfalva KSE labdarúgóit fogadta, ahol Pekker Norbert találatával 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Az 1 pont begyűjtésével jelenleg a 7. helyen állnak a fiúk, következő ellenfelük pedig szombaton azok a nyáregyháziak lesznek, akik szintén a tabella közepén helyezkednek el.
Ha hétfő, akkor öregfiúk meccs, ezt tudja jól már minden kakucsi. Ma sem lesz egy másként, hiszen a bajnokság 7. fordulójában ezúttal hazai pályán lépünk gyepre. 18.30-kor a Monori SE érkezik hozzánk, ellenfelünk eddigi mérlege: 2 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség.
Hajrá Kakucs, együtt erősek vagyunk!