HÉTVÉGÉN NYERT A CSAPATUNK!

Vasárnap került sor felnőtt csapatunk soron következő mérkőzésére. A Pest megyei III.osztály keleti csoportjában megrendezett bajnokság 19. fordulójában a Dánszentmiklós KSK együttese érkezett hozzánk. Kovács Róbert vezetőedző az alábbi kerettel indult neki az összecsapásnak: Almási, Zrak, Simon T., Szatmári, Gomola, Simon Á., Laczkó, Teiringer, Pekker, Tóth, Pest. Cserék: Korbály, Dobos, Tulecz, Kubik, Farkas, Harmincas, Suhajda. Felnőtt játékosainkat kis utánpótlás tehetségeink kísérték fel a pályára.

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött. Néma megemlékezéssel adóztunk a közelmúltban, tragikusan fiatalon elhunyt Majoros Vivien emlékének.

A mérkőzés kezdetét vette, a szurkolóknak pedig nem is kellett sokáig várniuk az első találatra. A 2. percben Pekker Norbert szerezte meg a vezető gólt, így a csapat az addiginál is nagyobb elánnal folytathatta a mérkőzést. Az 5. percben Simon Tamás is eredményesnek bizonyult, így az első félidő elején már 2:0 volt a kakucsi fiúk előnye. Utánpótlás játékosaink a pálya széléről segítették csapatunk játékát, amiért ezúton is köszönettel tartozunk a vasárnap délután kilátogató szülőknek!

Az első félidő 38. percében Tóth István talált ismét a kapuba, így a félidei eredmény egy kecsegtető 3:0 volt. A második játékrész 75. percében Suhajda Bence rúgott gól, ezzel pedig már mindent eldöntő 4:0-ra vezetett a kakucsi legénység. A 78. és a 81. percben még két szépítő találatra futotta a vendégeknek, de ez már mit sem változtatott a végeredményen: győztünk és itthon tartottuk a fontos 3 pontot.

"-Gratulálok csapatomnak a vasárnapi játékhoz és győzelemhez! Korán megszereztük a vezetést, így hamar rá tudtuk erőltetni játékunkat az ellenfelünkre. Magabiztosan futballoztunk, de a mérkőzés végén már kiengedtünk, ebből született a dánszentmiklósiak két gólja. A mostani fontos győzelmünket a csapat Majoros Vivien emlékének ajánlja..."-értékelte a mérkőzést Kovács Róbert vezetőedző.