Újdonságok

Győzelem Dánszentmiklós ellen!

Tulecz Márk góljával és Raffael Márk duplájával felnőtt csapatunk legyőzte Dánszentmiklós együttesét, itthon tartva a három pontot, ezzel hatodik hellyel zárva a tabellát.
Teljes cikk

ÖREGFIÚK CSAPATUNK KÖVETKEZŐ PROGRAMJA

Öregfiúk csapatunk jelenleg a tabella 7. helyén áll a bajnokságban az utolsó forduló előtt. Hétfői ellenfelünk az a Dabas-Gyón FC lesz, akik pillanatnyilag bronzérmes helyen szerepelnek. Mögöttünk Nagykáta és Üllő vannak lemaradva 1-1 ponttal, előttünk viszont behozható, s megelőzhető helyen látjuk...
Teljes cikk

GÓLZÁPOROS GYŐZELEM TÁBORFALVA ELLEN!

Öregfiúk csapatunk hétfőn Táborfalvára látogatott. A bajnokság 21. fordulójában olyan ellenféllel szemben léptünk pályára, akik a tabella második felében tanyáznak, így a győzelem volt csak számunkra az elfogadható végeredmény. Összeállítás: Kucsera, Radics (Mihály), Hornyák, Schulcz, Csorba,...
Teljes cikk

UTÁNPÓTLÁS HETI PROGRAM

U11-es korosztályunknak kedden és pénteken lesznek edzések, érkezés mindkét napon 16.30-kor, kezdés 16.45-kor, valamint 18.10-ig tartanak a tréningek. U13-as csapatunk számára szintén kedden és péntekenlesznek edzések, számukra az érkezés 18.15. A tréningek kezdési időpontja 18.30 és 20...
Teljes cikk

DANONE FOCIKUPÁN A KAKUCS KSE JÁTÉKOSAI - CÉL A NEMZETKÖZI POROND!

A Danone Focikupára összeállt a végleges Alközponti Válogatott keret. A program időpontja: 2017. május 20. szombat A nagyszabású rendezvény megnyitóval kezdődik 9 órakor, a mérkőzések pedig délelőtt 10 órakor kezdődnek. Helyszín az FC Dabas Sporttelepe (2371 Dabas Pálya utca 1.) Felszerelés:...
Teljes cikk

ISMÉT SIKERESEN SZEREPELTÜNK A HÉTVÉGI BOZSIK TORNÁN

Egyesületünk utánpótlás korosztályai szombaton Bugyin voltak, az apropó ezúttal is Bozsik torna volt. U11-es csapatunk háromból három mérkőzést - Inárcs, Dabas-Gyón, Ócsa ellen - megnyert, a negyedik meccsen is vezettek Bugyi ellen 1-0-ra a srácok, de az időjárás most is félbeszakította a...
Teljes cikk